Petneházi hagyományőrzők
Petneházi hagyományőrzők címmel nyert pályázatunk a Nemzeti Tehetség Program népi hagyományok és kultúra ápolását felvállaló tehetséggondozó programjában, amely NTP-MKÖ-14-0074 szerződés szám alatt futott. Célunk az volt, hogy a tavaszi ünnepkörhöz kapcsolódó néphagyományokat, szokásokat, népi játékokat keltsük életre ez alatt az öt nap alatt.
Elballagtak
Elballagtak iskolánk végzősei. A képviselő-testület úgy döntött, hogy az idén először, de hagyományteremtő szándékkal, a tantestület javaslata alapján, tíz-tízezer forinttal jutalmazza meg a végzős osztály három legjobb tanulóját, ezzel is elismerve teljesítményüket. A jutalmakat Gazdag Józsefné polgármester adta át Kertész Kírának, Oroszi Csaba Rolandnak és Kozma Rolandnak. Felvételeink az ünnepélyes búcsúztatón készültek ( megtekintéshez kattintson a képre ).
Petneházi gólkirály
A Petneháza SE labdarúgó-csapata, alig lemaradva a bajnoki címről, a második helyen végzett a megyei bajnokság harmadik osztályának Szatmár-csoportjában, méghozzá úgy, hogy messze a legtöbb gólt rúgták. Tegnap a Megyeházán ünnepélyes keretek között adták át a díjakat a megyei bajnokságok győzteseinek és helyezettjeinek, így a petneháziak büszkén vehették át az ezüstérmeket és az ezzel járó kupát. No meg, a bajnokság gólkirályának járó oklevelet és díjat is, hiszen a petneházi Éles Tamás a 26 fordulóban lőtt 31 góljával toronymagasan végzett a góllövőlista élén. Gratulálunk nekik és büszkék vagyunk rájuk!
Teherautóval gyarapodtunk
A képviselő-testület nemrég úgy döntött, hogy az önkormányzat egy használt tehergépkocsit vásárol.
A tehergépkocsira a megnövekedett szállítási feladatok ellátása miatt van szükség, ugyanis a meglévő, elég rossz műszaki állapotú traktor erre nem elegendő (például szántás idején nem tudott anyagot szállítani a járdaépítőknek).
Nos, a vásárlás megtörtént, a jármű megérkezett és már Petneházát szolgálja.
Pályázat óvodavezető munkakör betöltésére
Petneháza Község Önkormányzata a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Petneházai Óvoda óvodavezető (magasabb vezető) munkakör betöltésére. |
Meghívó
Új kerítés a játszótéren
Elkészült a játszótér új, esztétikus kerítése, a közmunkások kitakarították a mellette lévő árkot, lekaszálták a füvet, megtisztították az útpadkát. A munka a Magyar utcán folytatódik tovább.
Véradás
Aktuális
A közmunkások gondoskodásának köszönhetően szépen fejlődnek a növények az önkormányzat fóliaházában, sőt, már meg is kezdték az első termés betakarítását. Eddig háromszor szállítottak retket a konyhára.
Elkészült a járda a Kossuth és a Béke utca között.
Menetrend 2014/2015. tavasz
A labdarúgó megyei III. osztály tavaszi menetrendje. |
Elérhetőség
Székhely: 4542 Petneháza, Magyar u. 2.
tel./fax: 45/596-003
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telephely: 4563 Rohod, Kossuth u. 14.
tel./fax: 44/584-004
e-mai: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.